#Farkas Bertalan



Most kell felszállni az okádós üstökösre – interjú a magyar űrhajósjelöltekkel és a NASA volt oktatási igazgatójával
 

Most kell felszállni az okádós üstökösre – interjú a magyar űrhajósjelöltekkel és a NASA volt oktatási igazgatójával

Nemrég jelentették be, hogy Kapu Tibor lesz a következő magyar űrhajós, tartalékosa pedig Cserényi Gyula. A két asztronautajelölt hamarosan elutazik Houstonba, ahol a kiképzés utolsó, legfontosabb szakasza következik. Mi vár ott rájuk? Erről kérdeztük őket – és Jim Christensent, aki a Kennedy Űrközpont egykori munkatársaként rálátott az űrhajóstréning legkritikusabb szakaszára.








Farkas Bertalan a tévé előtt ujjongott, amikor Armstrong a Holdra lépett
 

Farkas Bertalan a tévé előtt ujjongott, amikor Armstrong a Holdra lépett

Farkas Bertalan fiatal mérnökhallgatóként ünnepelte az első holdra szállást, és úgy véli, az emberiségnek ismét célba kellene vennie égi kísérőnket. Az első magyar űrhajóssal az Apollo-11 küldetés 50. évfordulója és a misszió eddig nem látott felvételeit bemutató dokumentumfilmje kapcsán beszélgetett a History tévécsatorna munkatársa.

hvg.hu hvg.hu


Űrhajós-világkongresszussal turbózná fel az országimázst Szijjártó Péter
 

Űrhajós-világkongresszussal turbózná fel az országimázst Szijjártó Péter

Magyarország is bejelentkezhet a Nemzetközi Űrhajós Szövetség 2020-as kongresszusának megrendezéséért – tudta meg a hvg.hu. A birtokunkba került előterjesztés szerint a nálunk összegyűlő űrhajósok híre jót tenne az országimázsnak, de a magyarok felé is jól kommunikálható, főleg, hogy jövőre lesz Farkas Bertalan űrrepülésének 40. évfordulója. A vizes vébénél és a többi hazánkba álmodott sporteseménynél kevesebbe kerül: az előzetes számítás szerint 1 millió eurót költenénk az egyhetes eseményre.








Nem létezik az a tanulmány az űrközpontról, amelyet Lázár emlegetett
 

Nem létezik az a tanulmány az űrközpontról, amelyet Lázár emlegetett

Ködösített a Miniszterelnökséget vezető miniszter két hete, amikor azt mondta: megvalósíthatósági tanulmány alapján építenének űrközpontot Gyulaházán hárommilliárd forintért. Ilyen dokumentum ugyanis nem létezik. A kétezer lelkes szabolcsi falu ettől függetlenül az utolsó szalmaszálként tekint a turistavonzó látványosságra, de a polgármester most attól tart: a támadások miatt bukják az egészet.

Joó Hajnalka Joó Hajnalka